La Pazból az Atacama sivatagon keresztül Aricába mentünk. Ez Chile és Bolivia legnagyobb kereskedelmi kikötője. Ez a két ország és Peru sokat háborúzott a nyersanyagokban gazdag terület irányitásáért, aminek az lett a vége, hogy Bolivia tengeri kijárat nélkül maradt. Cserébe ingyen használhatják Aricát.
A környéken amúgy nem sok minden van. Egész Santiagóig kell mennie annak, aki kis változatosságot akar.
Az Atacama sivatag kietlen, a Föld legszárazabb területe. Cserébe legalább nagyon hideg van.
Több ezer kilométeren keresztül ugyanaz van: néhány 100 métertől pár kilométerig terjedő megművelhető földterület az Andok és az óceán között, utána szikla és homok az Andok keleti lankáiig.
Arica elvesztése Perunak fájó pont a történelemben. Igazi kis dél-amerikai Trianon.
A chileiek büszkén lobogtatják zászlajukat a régi erőd hegyén.
Van egy korrekt, kis hadtörténeti múzeum, ahol az itt lezajlott harcokat lehet felidézni.
Chilei zsiráf. Ritka állatfaj.
Gato negro.
A lepusztult ipari épületek között lehetett pár poszt-apokaliptikus képet csinálni.
Péter mereng.
Itt lehetett volna alkoholt kapni, ha nincs épp zárva hétvégén a bolt.
Cserébe lehetett inni és keverni a bárokban.
Aricában találkoztunk Mildzyvel, akit egy magyar barátomon keresztül ismertünk meg. Nagyon kedves, segitőkész lány. Ismét bebizonyosodott, hogy nagyon sokat számit, ha ismer egy helyit.