Ennyire szép városban még nem voltam. Az autópályák olyanok, mintha egy zöld alagútban menne az ember. Mindenhol virágok, orchideák, parkok... Demszky urunk itt asszem átértékelné az eddigi munkásságát, és a látvány biciklizések helyett lemondana... Na de vissza a természethez.
Lakótársam, Péter kérdezte a minap, hogy mit csinálok másnap hajnalban. Azt mondja, tud egy jó programot: menjünk el fát ültetni. Gondoltam milyen szép, nemes gesztus, meg itt is marad belőlem valami, miután hazamegyek... Menjünk.
A Szingapúri Állami Egyetem mellett van egy nagy park, itt rendezték a jeles eseményt.
Egy békés ágyú fogadja a parkba látogatókat.
Ilyen szervezést nem sűrűn lát az ember. Annyira tipikus Szingapúr, hogy azt elmondani nem lehet. Mindenki kapott egy zacskót. Volt benne kötény, hogy ne legyünk piszkosak, szunyog riasztó tapasz, kesztyű, eldobható esőkabát, viz, egy alma, egy szendvics, egy toll, egy jegyzettömb, törlőkendő... Extrém.
Ilyen transzparenst is csináltak az eseményre.
Összegyűlt a tömeg: kb 30 NUS diák, 30 Bayer dolgozó, 4-5 fotós, pár elsősegély ládikás szingapúri, néhány szervező, és megjelent a South-West district polgármester asszonya is. Őt megtapsoltuk, elmondta a beszédét, majd megint megtapsoltuk. A szervezőktől megtudtuk, hogy ez egy globális felmelegedés elleni ENSZ program része, Szingapúrban összesen 100.000 fát ültetnek el. Ebből mi aznap 100-at vállaltunk.
A program inkább volt fotózás, mint faültetés.
A néhány száz elkattogtatott fénykép után közösen megindultunk a tényleges ültetés helyére. Egy mountain bike akadálypálya mellett volt az előkészitett terep.
Fotós, kameraman, bangladeshi vendégmunkás, Péter.
Amikor körbenéztem a terepen, megint elámultam: a fák helynél előre eltakaritották az avart, odakészitették az ásókat, kapákat, locsoló kannát és a növényt is persze.
Az első növényt a polgármaster asszony ültette el, de a vakuk fényétől nem sokat láttam belőle. A képen amúgy a fa kezdeti állapota látható, nem pedig a vége...
Úgy teszek, mintha dolgoznék...
Péter is úgy tesz...
És amikor benyomtam az ásómat a földbe, annyira elszégyeltem magam, hogy azt elmondani nem lehet... Úgy ment a szerszám az agyagba, mint kés a vajba. Ezeket a lyukakat kiásták (!!!), majd visszatemették, hogy amikor mi odamegyünk, és 5 percet bohúckodunk, akkor könnyebb legyen kiásni a fák helyét! Ezt tényleg alig akartam elhinni.
Ott figyelt minket pár vendégmunkás, odamentem hozzájuk, és megkérdeztem, hogy mennyit dolgoztak előzőleg. Tört angolsággal elmondta az egyikük, hogy négyen voltak, mindannyian Bangladeshből, és egész előző nap meg aznap reggel a terepet készitették elő. Mi odamentünk, dolgoztunk 5 percet, fotózkodtunk negyed órát, majd ők még fél napot takaritottak utánunk...
Itt az egyikük:
Persze tudom, hogy ők örülnek ennek a munkának, mert otthon kilátástalan a helyzetük. Ugynigy örül a magyarországi munkának a kárpátaljai kőműves vagy az erdélyi ács, mert jobban keresnek nálunk (kérdés vajon meddig...) Meg nem az a fontos, hogy ki végzi a munka nagy részét, hanem hogy bekerüljön a köztudatba a környezetvédelem, és akik döntési helyzetben vannak, azok néha az újraválasztás helyett ilyen dolgokkal is foglalkozzanak.
És az utolsó fát is a kerület polgármester asszonya ültette el.
Be is került a jeles esemény a kormányzat egyik szócsövének tartott Channel Aews Asia hirei közé.
Másnap kaptam egy emailt az NUS-es szervező sráctól, csatolva volt 8 fénykép, a szöveg pedig magáért beszél:
"...Thanks for helping to plant 100 trees in Kent Ridge park. Lets hope it makes our air a lot fresher, and the animals living in Kent Ridge Park a lot happier! And I hope it was a nice way to start your day. It certainly was for me!..."
"... Köszi, hogy Te is segitettél elültetni 100 fát a Kent Ridge parkba. Reméljük, hogy sokkal tisztábbá teszi majd a levegőt, a parkban élő állatokat pedig sokkal boldogabbá. Remélem jó volt igy kezdeni a napot, én nagyon élveztem!..."
