Egy ideje fogalmazgatom ezt a bejegyzést, minden nap átírom attól függően, hogy milyen lábbal kelek fel, milyen a hangulatom... Most már nem változtatok rajta többet. Egyes gondolatok biztos hibásak, könnyen cáfolhatók, másokon kellene még csiszolni, de hátha elgondolkoznak mások is a következő dolgokon. Kommentelni pedig mindig lehet, hát rajta.

Nagyon szerencsésnak tartom magam sok szempontból. Többek között, mert már kisgyerekként rengeteg helyre jutottam el. Eleinte a XVIII. kerületi zeneiskola fúvószenekarával, majd később egyedül vagy barátokkal jártam a világot. A családommal is sokszor mentünk nyaralni, a középiskola második évében pedig cserediákként 4 hónapot töltöttem New York-ban. Most már majdnem 2 hónapja élek Szingapúrban, és ez volt az első olyan hely, ahova úgy indultam el, hogy arra a kérdésre is megpróbálok magamnak valami féle választ találni: miért nem működik Magyarország úgy, ahogy kéne?

Gyerekként, de még pár évvel ezelőttig is csak csodálkoztam a szép, rendezett külföldi városokban, és nem gondolkoztam azon, hogy miért van az, hogy ott működnek a dolgok, Budapestre visszatérve pedig már az első BKV utam után elmegy az életkedvem. Mocsok, kutyaszar, igénytelenség, fásult emberek mindenhol. Félreértés ne essék, olyan helyeken is voltam, ahonnan visszatérve szinte felüdülést jelentett a Határ út vagy az Örs Vezér tere, de nyilván azoktól kell tanulni, akik valamiben jobbak nálunk.

Amit Szingapúr az elmúlt 40-50 évben véghezvitt, az egy kisebb csoda. Amikor a britek kivonultak innen a II. Világháború után, akkor Szingapúr egy elmaradott kikötőváros volt. Különböző népcsoportok erős kulturális és vallási különbségekkel élték a saját világukat, egységes nemzettudatnak nyoma se volt. A kommunizmus réme itt figyelte, hogy hogyan tudná bekebelezni ezt a kis országot is, mint tette azt sikerrel oly sok helyen a régióban. Másfél évtizednyi bizonytalanság után egy erős kezű, rátermett vezető felszámolta a komcsikat (meg lényegében minden más ellenzéket is), utat mutatott a népnek, és létrehozta a Szingapúri Államot. Európában diktatúrának neveznék ami itt végbement, de az emberek túlnyomó többségét ez nem nagyon érdekelte, és most se érdekli. Úgy gondolom, ha egy ország 40 éven keresztül évi 8 %-os GDP növekedést képes elérni (és most se nagyon lassul az ütem), akkor a különböző földrajzi, kulturális és gazdasági adottságok ellenére biztosan van mit tanulnunk tőlük. Hát tanuljunk!

Meggyőződésem, hogy nincs "legjobb" államberendezkedés. Minden népnek meg kell találnia kultúrájának, gazdaságának és pillanatnyi történelmi helyzetének legmegfelelőbb államformát. Azt hiszem, hogy Szingapúr pár évtizede pont ilyen állapotban van. Az itteni emberek a jelenlegi körülmények között tudnak leghatékonyabban termelni és legboldogabban élni. Szükségük van arra, hogy megmondják nekik minden élethelyzetben, hogy mit csináljanak. Az is meggyőződésem, hogy nekünk, magyaroknak nem a jelenlegi államberendezkedés az optimális. Az erős központositott hatalom, amit a kommunizmus alatt kiépitettek Kelet Európa országaiban, egy pillanat alatt semmivé lett 1989-ben, és ott találta magát az átlag állampolgár jogokkal és lehetőségekkel, amivel nem tudott mit kezdeni. Egy lassabb átmenettel, vagy valami rátermett vezető keze alatt nem élte volna meg oly sok ember kudarcként a "rendszerváltoztatást", és most nem gondolna nosztalgiával a 3,60-as kenyérre. Nem csúszott volna ki az állami vagyon jelentős része néhány "zavarosban halászó", jókor jó helyen lévő ember kezébe. Nem a gazdasági előnyszerzés lenne a politika kizárólagos funkciója, hanem az átlag ember életének jobbá tétele is ott lenne valahol a prioritási lista tetején.

Most csak majmoljuk a nyugati demokráciákat, és azokat a látvány-demokratikus elemeket gondoljuk célnak, amik ott természetes velejárói a rendszernek. Ha sikerül egy rendezvényt lebonyolitani gond nélkül, akkor megveregetjük egymás vállát, hogy "de király, nálunk is demokrácia van". Holott a demokrácia nem ezeken az idióta rendezvényeken múlik, mint ahogy beállitják az otthoni "liberálisok". Demokrácia ott van, ahol az emberek gondolkodásmódja megfelelő hozzá. Hollandiában, Svájcban olyan, mert évszázadok alatt kialakult. Magyarországon nagyon nem olyan. Tolerancia, kisebbség, empátia olyan szavak, amiknek az értelmét nem érti a magyar többség, és a jelenegi rendszerben szerintem nem is fogja egy jó darabig. Itt, Szingapúrban diktatúrával kezdtek, és mostanra szépen eljutottak oda, ami az átlag emberek életében szinte demokráciának felel meg. Áramlik be a tőke, fejlődik a gazdaság, az átlag embert nem érdekli, hogy 1 párt van a parlamentben, vagy 5. Nálunk ezzel szemben mindenki csak a pártokról vitatkozik, közben meg 20 éve csak szenvedünk, pocsékoljuk el a lehetőségeinket. A Pannon Puma haldoklik.

Van néhány olyan betegségünk, amit nem tudunk levetkőzni, pedig nagyon le kéne. Meggyőződésem, hogy Szingapúr azért tudta elérni, amit elért, mert a korrupció itt a az egyik legalacsonyabb a Földön. Itt elképzelhetetlen például, hogy a Honvédségnek az legyen az egyedüli funkciója, hogy néhány vállalkozó szemtelenül megszedje magát. Kicsit ide kapcsolódik: Múzeumok Éjszakáján voltam a várban a Hadtörténeti Múzeumban. Kivezényeltek néhány honvédet is, hogy mutogassák a csúcstechnológiát a kis lurkóknak, hátha belépnek a hadseregbe. Felpróbáltam egy éjjellátót én is. Megkérdeztem mennyibe kerül egy olyan jószág, erre a baka azt mondta: "mivel ez a honvédség, ezért másfél millió. Ha viszont szeretnék egy jobb modellt, akkor menjek be az XY boltba, és vegyek egyet 100.000-ért". Hát itt tartunk. Ezt miért lehet megcsinálni otthon???

Persze nem akkor hatékony a korrupció elleni harc, ha csak jól megbültetik, aki korrupt. A cél az kéne legyen, hogy a hivatalnokoknak a legtermészetesebb dolog legyen, hogy csak úgy várhatják el a néptől, hogy betartsák a törvényeket, ha ők legalább annyira betartják azokat. Lehet szidni az átlag embert, hogy nem fizet adót, de amíg azt látja, hogy egyes politikusok mit művelnek a közpénzekkel, addig szerintem nem nagyon lehet őket hibáztatni. Szingapúrban a köztisztviselők ezt tudják, és emiatt be is tartják a szabályokat. Otthon nagyon nincs még igy, de sok munkával és elsősorban az oktatás átalakitásával talán meg lehetne oldani pár generáció alatt. Csak úgy, mint az angolszász oktatási rendszerben, Szingapúrban is a jobb egyetemek legjobb néhány tanulója 10-szer, de akár 100-szor annyi kezdőfizetéssel kap munkát, mint a rangsorban utána következők. Ez elég ahhoz, hogy a diákok motiváltak legyenek, ne csaljanak, és ne is hagyják a másikat csalni. Mert az "együtt örülünk, hogy nem fizetünk adót" meg "te kapod a közbeszerzést, de visszaadsz 10%-ot", az ott kezdődik, hogy "együtt örülünk, hogy átvertük a tanárt, és mindketten puskáztunk". Jó lenne a felnevelni pár generációt, hogy erre máshogy tekintenek.

Szingapúrban szinte mindenki beszél angolul. (Nem annyira angolul, inkább singlish-ül.) Tanulják mellette a saját nyelvüket is, és vigan megvannak a két nyelvvel. Ha döntési helyzetbe kerülnék, akkor bevezetném Magyarországon, hogy legalább ugyanannyi órában tanulnák a gyerekek az angolt, mint a magyart. Középiskola elejére szinte anyanyelvi szintre lehetne és kellene eljutniuk. Gondolom ezt lehetetlen lenne keresztülvinni otthon, mert megjelennének az "el fog tűnni a nemzet" meg hasonló jelszavak, de szerintem a nemzet süllyesztőbe kerülése sokkal valószinűbb, ha megmaradunk egynyelvű országnak. Sajnos a magyart rajtunk kivül nem beszéli senki. Mivel az egyik legnehezebb nyelv a Földön, mi meg 10.000.000-an (de biztos nem többen, mint 15.000.000) vagyunk, ezért nem is fogja. Ezt be kell látni, és siránkozás helyett meg kell tanulni egy másik nyelvet. Legyen ez az angol. Középkorban latinul kellett tudni, ma még angolul kell. 50 év múlva lehet, hogy kinaiul kell majd, akkor majd úgy kell megtanulnunk. Ha igy teszünk, akkor 100 év múlva jó eséllyel, lesznek olyanok is, akik majd magyarul akarnak megtanulni.

A földrajzi adottságokon viszonylag nehéz változtatni, de mégis nagyon fontos, közel sem elhanyagolható jellemzőről van szó. Sok szempontból sokkal szerencsésebb Szingapúr helyzete, mint Magyarországé. Az Egyenlítőhöz közel nem kell tartani fagytól, szárazságtól, egész évben ugyanazt nyújtja az időjárás. Egy Budapestnél is kisebb szigetet nyilvánvalóan könnyebb irányítani mint egy 93.000 négyzetkilométeres tengerparttal nem rendelkező, gazdaságilag nagyon inhomogén országot. A sziget elhelyezkedése predesztinálta, hogy Ázsia egyik kereskedelmi központja legyen, és hát az is lett. Ami nagy hátránya Szingapúrnak, az a földterület (mondhatni élettér) hiánya, valamint a rendkívül szűkös nyersanyag készletek (ivóvizet is importálják). Trópusi országként rengeteg betegség lehetne itt, de ezek ellen is sikerrel vették fel a harcot. Magyarország ezek tekintetében azt gondolom jobban áll, és nekünk ott van az annyit emlegetett gyógyvíz készletünk, amit sokkal jobban ki lehetne és ki is kellene használni.

Otthon valahogy ami jó lehetne, sokszor az is rossz lesz. Ha épitenek vagy felújitanak valamit, akkor néha az az érzése az embernek, hogy direkt úgy csinálják, hogy "csak azért is rossz legyen a köcsögöknek". Mintha nem a közös országunkat épitenénk... Például a lakótelepeket úgy is ki lehet alakitani, hogy élhetőek legyenek. Nem csak pénz kérdése, hanem sokkal inkább a döntéshozók hozzáállásán múlik, hogy élhető környezetet alakitanak-e ki. Ha már felhúznak(felhúztak) milliárdokért lakótelepeket, akkor sportpályák , egy normális játszótér, és főleg növények mindenhova nem növelik annyival a beruházás árát, hogy ne érné meg ezekre költeni. Közösségi tereket kell kialakítani, ez a kulcsa a lakótelepeknek. Az persze más kérdés, hogy a nép hogy viszonyul ehhez. A közterületen dohányzást, szemetelést, rongálást és kutyaszar fel nem szedést nagyon durván meg kellene büntetni, mint itt teszik is.

A "rendszerváltoztatás" utáni első 20 évet már cseszhetjük, a jövőre kéne odafigyelni.  Első lépésként azt kéne csinálni, amit a lettek: mindenki, aki 30 év felett van, az hagyja szépen ott a politikát, és keressen valami rendes munkát magának. Ők már kaptak egy esélyt, itt az ideje átadniuk a stafétabotot. Legrosszabb esetben pár évig biztos akad köztünk is olyan, aki majd úgy tesz, mintha kormányozna, közben meg nem csinál semmit. Ha kis szerencsénk van, akkor viszont végre-valahára normális vezetőink lennének.

Végezetül álljanak itt egyik legkarizmatikusabb BME-s tanárom, Z. Karvalics László gondolatai az információs társadalomról. A teljes cikk elérhető itt. "... Itt nem a bal-, vagy jobboldali kormány hatalma a kérdés, hanem hogy ipari korszaki politikusok, vagy az információs korszakra érzékeny politikusok vezetik-e az országot. ... hogy mi lesz velünk Európában? A lisszaboni programmal Európa megcélzott egy grandiózus célt a világ másik két erőcentrumával szemben, megfogalmazott egy ún. előzési programot. Ennek kudarca jelzi, hogy uniós szinten sem sikerült végigvinni azt a beruházási programot, mely a kulcsterületeken a korábbi állapothoz képet sokkal tudatosabb, intenzívebb injekciót eredményezett volna; pénzt, figyelmet, energiát. ... Magyarországra leképezve: olyan program lenne indokolt, ami nem a környező országok utolérését célozza meg, hanem mivel Európa is egyre inkább leszakad a világ élvonalától, egy hármas békaugrást valósítana meg. A környező országok, Európa és a világ élvonala „elé tervezve” az ugrást, hogy mire odaérünk, a riválisok menet közben történt mozgásainak figyelembevételével már közelebb kerüljünk a verseny éllovasaihoz..."

Várom a kommenteket...