Ez is eljött. Végetért életem eddigi legmeghatározóbb féléve, két napja hazaértem délkelet-Ázsiából és már itthon élvezem a kellemes hideget. Végre nem azért húztam hosszú nadrágot, mert a munkahelyen előírták nekem, hanem mert rövidnadrágban megfagytam volna, és ez jó érzés. Tegnap reggelire kocsonyát ettem szalonnával, kolbásszal, szalámival és töpörtyűvel, ami még jobb. Hozzá olcsón ittam finom bort, ami pedig még sokkal de sokkal jobb.

A reptéren azért már kicsit kaptam a nagy magyar valóságból is. Épp a mozgólépcsőt kerestem Ferihegy 2-re megérkezve (ami nem volt), amikor is az ott dolgozó segédmunkások dohányfüstje megcsapta az orromat. Még mielőtt ezen hosszabban elgondolkozhattam volna, az egyik munkás egy hangos bélgáz eregetést ejtett meg, amit társai hangos röhögéssel és még hangosabb "aztakurvá"-kkal jutalmaztak. Jómunkásemberek üdvözlik az utasokat. Aztán a reptéri parkoló kapukezelője a pontosan adott apróra azt hazudta a szemembe, hogy hiányzik belőle 100 Ft. Nem lett volna értelmes jelenetet rendezni, így megmondtam neki, hogy örüljön a plusz 100 Forintjának, és eljöttem. Remélem nem csak ilyen élményekkel gazgadszom...

De vissza az előző félévre. Összességében egyáltalán nem bántam meg, hogy ezt a 6,5 hónapot ennyire távol töltöttem Magyarországtól. Rengeteg helyre eljutottam: 193 Ázsiában töltött napból 45 "nyaralással" telt Szingapúron kívül. Nagyon sokat változott a világképem (szerintem jó irányba), megismertem rengeteg értékes embert, és annyi tapasztalatot szereztem, hogy az már szinte sok is.

Nagyon szerencsésen megúsztam mindent. Utólag visszatekintve annyi helyen elcsúszhatott volna ez a félév, hogy belegondolni is rossz. Hogy csak egy példát említsek: fél évig nem volt biztosításom. Úgy jártam meg Malajziát, Kambodzsát, Thaiföldet, Vietnamot, Hong Kongot, Makaót, Shenzhent és persze úgy éltem Szingapúrban fél évet, hogy ha bármi történik velem, akkor csak magamra számíthatok. Ez a fajta bizonytalanság hosszú távon elég kényelmetlen tud lenni... És persze ott voltak még a kezdeti nehézségek, illetve az állandó kompromisszumok az anyagi lehetőségeim és vágyaim között.

Végül persze nagyon jó emlékekkel tértem haza, és mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy legalább egy félévet töltsön Magyarországtól távol. Nem kell persze ennyire durván belevágni az ismeretlenbe, elég Erasmussal Európa egy másik pontjára menni, vagy ami épp adódik. A végén pedig tessék visszajönni itt szerencsét próbálni!

Még Vietnámról lesz egy poszt (étkezés), utána pedig Andris bátyjámmal és Fruzsi barátnőmmel közösen átélt élményekről írok majd (Thaiföld, Kambodzsa, Szingapúr). Ha jól számolom, akkor az eddigi posztolási tempóban nagyjából májusig csak az előző félévemről fogok írni. A blogom hosszú távú sorsa még kérdéses, van néhány ötletem, de olvasói gondolatokat is szívesen látok (kommenteljetek, no).

Lelki állapotomhoz illő muzsika: