Krabi strandjait is a jól bevált módszerrel jártuk végig: motort béreltünk és egy nap alatt megnéztük, amit kellett. Krabi Town-ban laktunk, így más módszerrel nem is nagyon tudtunk volna kijutni a strandokra. A baloldali közlekedés még mindig furcsa volt, de fél év Szingapúr után már meg se kottyant...
Krabi híres a sziklamászó és a tengeri kajak lehetőségeiről. Falat szívesen másztam volna, de idő hiányában nem fért bele a programba, pedig ezek a sziklák biztos teljesen más élményt nyújtanak, mint a teremben felszerelt mászófalak.
Ez a szikla már Krabi legnagyobb strandja, Ao Nang mellett található.
Ez pedig Ao Nang.
Ide jöttünk először, majd egy kis kitérő után ide is jöttünk vissza, mert ez tetszett a legjobban. Este jó volt a naplementében vacsorázni a tengerparton és inni a Chang-ot. :)
Amikor a Nap kezdett nem égetni, akkor a hegyről lejött egy nagy csapat majom a partra pont mellénk. Gondolom ez mindennapos program lehetett, mert a helyiek vezették ide a turistákat, hogy azok megnézzék távoli rokonainkat. Elég békések voltak, feltéve hogy megkapták a maradék kaját.
Persze csak a főnöknek járt zöldség, az összes többit elhajtotta, amint azok közelebbjöttek.
Na neki például nem jutott.
Ő beérte a száraz levelekkel is.
Hopp, még egy Chang.
Azért volt 1-2 felhő is.
Na de hol a sok turista?
Oda kellett volna felmászni...
Nap lement-e?
Andris ananászt eszik.
Gergő meg fürdik. És igen, úgy néz ki a szikla a háttérben.
Ao Nang mellett a másik értékelhető strand Klong Muang volt, ez a fénykép ott készült.
Az pedig ott megint én volnék.
Krabi Strandok
2008.03.06. 23:00 :: Gr3g
Szólj hozzá!
Címkék: majom természet thaiföld strand turista
A bejegyzés trackback címe:
https://facekontroll.blog.hu/api/trackback/id/tr39369132
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.