


Igen, a Ta Prohm templom-kolostorban forgatták a Lara Croft: Tomb Raider című filmet. Bár a film a látványeffektek széles tárházát alkalmazza, és Angkor más-más templomaiban forgatott jeleneteket szabadon keveri, a forgatás fő helyszine Ta Prohm sejtelmes épületegyüttese volt.

Ta Prohm szintén VII. Dzsajavarman király uralkodása alatt a 12-13. század fordulóján, Bajon stílusban épült, a nevezetes uralkodó édesanyja emlékére.

Az épületegyüttes a Khmer Birodalom akkori fővárosától, Angkorthomtól egy kilométerre keletre fekszik, a keleti víztározó mellett.

Ta Prohm az angkori templomegyüttes kedvelt látványossága, mert a régészek abban az állapotban hagyták, ahogyan a francia expedíciósok az 1860-as évek legelején, az őserdő mélyén rátaláltak.

A dzsungel közepén, a fák fogságában magányosan álló Ta Prohmot azóta is az örökkévalóság aurája lengi körül.

Ta Prohm – Angkor Vat mellett – az angkori romegyüttes egyik legnagyobb építménye. Az épületek 650 000 négyzetméter területet foglalnak el.

A falak között 18 magas rangú szerzetes, 2 740 adminisztratív feladatokat ellátó tisztviselő, és 2 202 őket szolgáló asszisztens élt. A templom személyzetéhez tartozott még 615 apszara – mennyei táncosnő. Bele se merek gondolni, hogy mi zajlott ott a mindennapokban...

A kolostor lakóinak ellátásáról a környező falvakban élő közel 80 ezer ember gondoskodott. A Ta Prohm kolostor mesés vagyonnal rendelkezett és kiemelkedő jelentőségű közügyi és vallási központja volt a kora középkori Khmer Birodalomnak.

Az épületegyüttes masszív, 5-6 méter magas kőkerítése egy 1000×650 méteres területet ölel körül.

A gigantikus méretű, sokszor 30-40 méter magasra növő, 8-10 méter kerületű banyan – indiai fügefák és az Indokína e vidékére jellemző kapok-fák összefüggő, itt-ott áthatolhatatlan hálóba fonják a templom kapuit, szentélyeit és galériáit.

A fák és a kövek annyira összenőttek, hogy ha a fák kiszáradnak, vagy kivágják őket, az általuk körülölelt falak is összedőlnek.

Külön érdekesség, hogy a fügefák légzőgyökerei nem alulról, hanem felülről érkeznek, a törzs magasabb pontjairól ereszkednek le, körbefonják az épületet, majd tovább nyúlva elérik a talajt és behatolnak a földbe.

Gábor és András.

HI!

F.

G.

F+G.

"A természet utat tör." (Miből van az idézet?)

Ez a kedves japán vagy koreai csoport nem a kedvünkért állt sorba, de meglepően türelmesen végigvárták, amig elkészül a következő fotó.

Azaz ez:

És az ajtó, ahol LAra Croft bement megküzdeni a bárgyú kőszörnyekkel.

Érdemes megfogyelni, ahogy a kiszáradt fára egy másik fa nőtt rá.

Sok helyen tényleg csak a fák tartják az épületet.

Fruzsi beékelődött.

Forrás:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ta_Prohm