Ha minden jól megy, akkor az egyetemi tanulmányaim érdemi része befejeződik pár héten belül. Ez lesz az utolsó szabad nyaram egy jó ideig, így meg is egyeztem a munkahelyemen a HR-esekkel, hogy ezt a két hónapot nyaralással töltöm. Összespóroltam annyi pénzt az elmúlt évek alatt, hogy nekivágjak dél-Amerikának. Remélem itt is gyűjtök majd annyi élményt, amit legalább fél évig tart majd utólag ledokumentálni. Ennél már csak azt remélem jobban, hogy vissza fogok jönni, hogy ezt megtehessem...
A záróvizsgáim és az államvizsgám között most van pár hetem szervezkedni meg bepótolni néhány korábbi kötelességemet, mint amilyen a tavaszi izraeli utamról való beszámolás is. Ismételten megpróbálom könnyed stílusban, jó sok képpel és néhány videóval tarkítva bemutatni amit láttam.
Izraellel kapcsolatban nehéz úgy írni, hogy az embert ne tartsák vagy cionistának vagy antiszemitának. Én nem tartom magamat egyiknek sem, bár Izraelben felváltva éreztem magam közelebb hol az egyik, hol a másik táborhoz. Remélem egyik beszámolóra sem érkeznek majd vállalhatatlan kommentek. (Azért is, mert a bejegyzések többsége akkor fog megjelenni, amikor nem leszek gépközelben.)
Ági barátunk a biokémia egy olyan ágán kezdett el kutatni, amivel itthon nem lehet értelmesen foglalkozni. Egyik lehetősége volt, hogy PhD diákként éhbérért támogassa a jobb sorsra érdemes hazai felsőoktatást, vagy csatlakozhatott sokezer sorstársához, akik belefáradtak az itthoni egyetemi élet aberrált, rangkórságban szenvedő, unios források felélésére szakosodott bürokratáival való hadakozásba, és elmentek oda, ahol csak azzal kell foglalkozniuk, amihez értenek: kutatnak. Ági (lásd a lenti képen) Izrael egyik tudományos központjába, a Rehovotban található Weizmann Intézetbe ment PhD-zni.
Csaknem két hetes kiruccanásunkat öten csináltuk végig (jobbról balra): Gulyás Judit (Juca), bölcsész a jobbik fajtából; Tóth Ági, a házigazdánk; Elisha, a furcsa nevű, de nagyon jó fej német srác, Ági barátja; Jómagam; valamint Pongrácz Balázs (Pongi), zenész, ex politológus hallgató.
Pongival a legolcsóbb járatot néztük ki Izraelbe, ez pedig Kieven keresztül ment. Gondolom sok orosz és ukrán zsidó utazik Izraelbe ezen az útvonalon, ezért is tudják viszonylag olcsón tartani a jegyárakat.
A reptér már önmagában egy tanulmányút volt. Amikor a Budapestről Kievbe tartó gép közeledett a leszálláshoz, már éreztük, hogy ez sokkal inkább időutazás, mint földrajzi. Olyan Nivák és ZIL-ek futkostak a tavasszal is hóval borított ukrán reptéren, amilyenekkel Magyarországon már csak elvétve találkozni.
A reptér műszaki fejlettségét a lenti ábra jellemzi.
Sajnos a cigaretta füsttől velejéig áthatott, büdös, nyomasztó, szocreál repteret nem tudtuk elhagyni, mert nem volt annyi időnk, de az ukrán életérzésbe így is bepillantást nyertünk. Nem sok helyen van kocsma a Duty Free boltok mellett, ahol Duty Free áron adják a töményeket. Gyorsan vettünk is a nikotinista Ponginak egy csík füstszűrő nélküli cigit meg 2 liter csupa cirill betűs, nagyon jó minőségű vodkát a biztonság kedvéért. (A vodka fél literes kiszerelésben 3 euroba került.)
Valószínűleg a kievi reptér sokkoló hatása is rájátszott, hogy a Tel-Aviv melletti Ben Gurion reptér olyan jó benyomást tett. Tiszta, tágas, rendezett. Amilyennek egy reptérnek lennie kell. Számítottunk néhány megtermett MOSSAD ügynök anális vegzálására is az útlevelemben található jordán és maláj vízumok miatt, de erre nem került sor. (Legalábbis odafelé nem...) Helyette gyönyörű határőr hölgyek (egyenruha: +2 pont) kívántak mosolyogva kellemes izraeli tartózkodást. Arra a 15 kiló disznóhúsra, amit az országba vittünk, szerencsére nem tettek megjegyzést.
Izraelben sajnos a tömegközlekedés hagy kívánnivalókat maga után, így kocsit béreltünk. Ez nem volt nagyon drága, de épp eléggé megdobta a kirándulás összköltségét. Ha nem lett volna autó, akkor a kiszámíthatatlan buszokra vagy stoppolásra kellett volna hagyatkoznunk, mint ezeknek a fiataloknak Jeruzsálem külvárosában.
Az idő amúgy nagyon kellemes volt március elején. Eső kevés volt, a hőmérséklet viszont simán elérte már a 30 fokot.
Ételekre sem panaszkodhattunk, bár a humuszt a végére már nem olyan lelkesen ettük, mint első este.
Szárított gyümölcsöket senki ne hagyja ki!
A márciusi epret pedig küldöm mindenkinek, aki szereti :)
