Múlt hétvégén egyik lakótársam, Csaba, elhivott egy kajakpóló meccsre. Nem volt semmi más programom, meg nagyon érdekelt, hogy mi is ez a sport, ezért boldogan mondtam igent. Csaba vizilabdásként kezdte, még junior válogatott is volt, viszont végül a kajakpólónál kötött ki. Most tagja a magyar válogatottnak, Szingapúrban pedig egy élmezőnybeli csapatnál játszik (Red Tide a nevük). Meccseik hétvégente vannak általában az egyik egyetem sport komplexumában. Szerdánként edzenek, majd jövő héten valószinűleg én is csatlakozom, kipróbálom milyen is ez a vizből.
Bemelegitéskor rengetegen voltak egyszerre a vizben:
Ezt a sportot speciális 2 méter hosszú kajakokon játszák, egy vizilabdát kell az ellenfél 2 méter magasan lévő kapujába dobni (rövid szabályismertető). A játék nagyon fárasztó, ezért csak 2*10 percesek a meccsek. Egyszerre 5-5 ember van a játéktéren, 3 csere lehet csapatonként. Állandó kapus nincs, de valaki mindig a kapu alatt áll védekezéskor, és az evezőjével próbálja kivédeni az ellenfél kapura lövéseit. Persze posztok ugyanúgy vannak itt is, mint bármely sportban, igy általában ugyanaz játszik kapust is.
Lehetne ez is nemzeti sportunk, hiszen pólóban és kajak-kenuban is ott vagyunk a világ élmezényében, de ez valahogy nem elég népszerű még. Gondolom hátráltatja a széles rétegekkel való megismertetést, hogy egy hajó 3-400.000 Ft-ba kerül, és egy uszodára, vagy szabad vizfelületre is szükség van hozzá. Addig meg marad az a hülye foci, mert ahhoz elég 1 labda meg egy rét...
Bemelegitő feladat:
Csabáék csapatának női osztaga:
Taktikai eligazitás:
A mérkőzés ráevezéssel kezdődik (ez női meccs, a férfiaknál durva ütközések is lehetnek itt):
Várakoznak a meccsükre, háttérben az aktuális mérkőzés cseréi:
Játék:
Kontra:
A hátul eladott labda itt is veszélyes játék:
Csabáék melegitenek. "Kapus":
Hopp, ez gól lett.
Ez a ráúszás már kicsit veszélyesebb, a Red Tide hozza el a labdát.
Ez már a Red Tide meccse, a 4-es számmal a center, Csaba:
Aztán sajnos itt is egy gondatlanul eladott labdából szerez gólt az ellenfél:
A második félidőben végre borul valaki:
Sajnos nem sikerül forditani, ellenben az ellenfél szerzett még egy gólt, igy 2-0 lett a vége.
Átlagos egyetemi sport-park:
Pálya:
Csaba, a magyar Brácsa evezőjével. Ezt amúgy egy Lengyelországban élő hazánk fia késziti, és nem csak Csabának van ilyenje, hanem szinten mindenki ezt a márkát használja.
Kajak póló
2007.09.08. 10:00 :: Gr3g
Szólj hozzá!
Címkék: video sport rizsa szingapúr nus
A bejegyzés trackback címe:
https://facekontroll.blog.hu/api/trackback/id/tr12156941
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.