Időszámításunk szerint az I. században született Indo-Kína első jelentős társadalma, a Founan birodalom. Egyesítette a félsziget nagy részét - a mai Kambodzsán kívüli Kokin-Kína és dél-Sziám területe és hozzá tartozott. Pontosan nem ismeretes Fou-nan népének eredete, de feltehetően kínai és indiai telepesek keveredéséből alakulhatott ki. Egészen bizonyos kapcsolata Kínával - maga a Fou-nan elnevezés is kínai történetíróktól származik. India ekkor már kiterjedt kereskedést folytatott még oly távoli országokkal is, mint Perzsia, így utazóik az Indo-Kínai félsziget partvidékét is végighajózták. A Fou-nan birodalom fővárosa Phnom Penh és Angkor között körülbelül főlúton épült, Kompong Thom és Sambor környékén, de ebből a korból származó településeket feltártak a Mekong folyó deltájában is.
A VI-VII. századi háborúskodások alatt Founan széthullott. Töredékeiből két - Szárazföldi és Tengeri Chen-Lanak nevezett királyság alakult ki. Erre az időre tehető számos kisméretű, elszigetelten telepített kő vagy tégla templom építése. Az építészetben és a szobrászatban az indiai kultúrkör hatása bizonyult erősebbnek a kínaival szemben. Elsősorban a Gupta és Pallava dinasztiák uralkodása alatti művészeti irányvonalhoz kapcsolhatjuk ezeket a khmerek előtti szentélyeket, melyek ugyanolyan barlangszerűek, szilárd, súlyos alkotások, mint azt Indiában láthatjuk. Építőanyagul homokkövet, téglát és lateritet használtak.
A templomokat a külső díszítésre nagy gondot fordítva, a szentélybelső viszonylagos elhanyagoltságával, egyszerű négyzetes vagy téglalap alaprajzzal építették. Az épületek külső formálásában két szemmel láthatóan elkülöníthető stílus alakult ki.
Az első szerényebb méretekkel emelték, sima falán kissé kiugró pilaszterekkel. Fedése azonos magasságú teraszokkal kiképzett kő vagy tégla álboltozat, melynek kialakítása a díszítésre nem túl nagy hangsúlyt helyezve, szigorúan a szilárdsági követelményeket szem előtt tartva történt.
A második fajta az igényesebb, nagyobb méretű zarándokhelyeknél használatos. A későbbiekben ez a stílus vezetett az angkori templomváros kifinomult mesterműveihez. Ez az építési mód erősen osztott felületeket alkalmaz, - oszlopnyalábokkal övezett falfülkéket, dúsan faragott lábazatokat. A tető kevesebb lépcsőfokkal fedett, mint az előző megoldásnál, de a lépések magasabbak, és sokkal díszesebb faragásúak.
Ez a magas, sisakszerű fedés a kambodzsai építészet első önálló alkotása, - noha arányai még változnak a későbbiekben, ez a forma jellemzi majd a khmer mesterek munkáját is. (1)
Ha az ember Angkor templomai között sétál, mindig ugyanazokat a motívumokat, építészeti megoldásokat látja újradolgozva. Ennek a középkori "remixelésnek" a gyökereit a Siem Reaptól keletre fekvő a Roluos csoport templomainál érdemes keresni.
Lolei az egykori Khmer Birodalom első fővárosának templomromja Kambodzsában. Ez a 9. század végén épült, Siva istennek szentelt hindu sziget-templom egyike a régészek által Roluos csoportnak elnevezett hármas templomegyüttesnek, amelyek az angkori terület legelső építményei. (2)
A többi templomtól eltérően, ezek a szentélyek agyagtéglából épültek, díszeiket pedig faragott gipszből készítették. (2)
Ezek a templomok távol esnek a legnagyobb turisztikai vonzerőt képviselő romoktól, de itt is jelentős mennyiségű japán és koreai látogatóval kell közelharcot vívni a jó fotó helyekért.
Falain vésett szanszkrit feliratok mesélik el a templom építtetésének történetét, köztük azt az érdekességet, hogy a Lolei építtetését az új király uralkodása 5. napján kezdette meg. A Lolei templomot csak csónakkal lehetett megközelíteni, de napjainkra a szentélyt övező medence kiszáradt. (2)
Jelenleg egy buddhista kolostor áll a romok körül, ahol most is aktívan folyik az oktatás és meditáció.
Loleitől délre található Bakong, a Roluos csoport legnagyobb épülete. A templom az univerzum középpontját, az istenek lakhelyét megjelenítő kozmikus Meru-hegy ideájának egyik legteljesebb ábrázolása. (3)
A Bakong szobrai is e világkép kifejezői; az egyes szinteket más-más istenek és démonok őriznek: Nagák – kígyóisten, Garudák – emberfejű sastestű teremtmények; Raksahák – démonok, Yakshák – Indra Palotájának illat-evő szellemei és Maharadzsák. A legfelső szinten álló egyetlen, égbe törő tornyos szentély, a földi és isteni világot összekötő kapocs. (3)
A Bakong keleti oldalán, a piramistemplom előtt nyolc kisebb homokkőszentély romjai láthatók. A szentélyek belsejében egy-egy Siva múrti – az istent vagy valamely megtestesülését ábrázoló szobor állt. (3)
A három alsóbb, laterittéglákból emelt szint sarkainál impozáns méretű elefántszobrok állnak (sajnos állapotuk rossz, néhány ma már alig felismerhető töredék). (3)
A templom körül hatalmas mesterséges tó emlékeztet a Khmer Birodalom sikerének legfontosabb összetevőjére, a remekül megszervezett vízgazdálkodásra.
I. Yasorvarman nevéhez fűződik Angkor nagy folyószabályozó gátrendszerének megépítése. Hogy ennek jelentőségét megértsük, röviden át kell tekintenünk az ország gazdálkodási módjának alakulását. Kambodzsa éghajlata az év négy hónapjában bőkezűen ontja az eső ajándékát, míg a többi nyolc hó mostohán megtagadja az ottani földművesektől az éltető vizet. Az ország fő terménye - a rizs - állandó, bőséges öntözés nélkül sovány termést hoz.
Már Fou-nan idejében is történtek kísérletek mesterséges öntözőrendszer kialakítására, bár erről csak szórványos emlékek maradtak. A vízgazdálkodás fejlődését nem befolyásolta a különféle hatalmak hanyatlása, majd újjászületése, így a khmer királyok idejében már igen, magas szinten állt a gát- és csatornaépítés tudománya. I. Indravarman (877-889) uralkodása alatt Loleiben megépült egy 4380 m hosszú és 800 m széles vízmedence. A víztározót csak részben mélyítették a lejtős terepbe, és az így kikerülő földet a gátakhoz felhasználták.
Így a folyó felduzzaszott vízének szintje a környező rizsföldek fölé került, ami lehetővé tette, hogy az öntözővizet egyszerűen leeresszék a kívánt területre. A zsilipek és csatornák olyan szellemes rendszerét dolgozták ki, hogy bármikor vizet juttathattak egy tetszőleges parcellára, anélkül, hogy a közbenső területeket elárasztották volna. Angkor virágkorában mindvégig kulcsfontosságú volt az öntözővíz megőrzése.
Angkorban 1066-ig két hatalmas víztároló épült, a Keleti és a Nyugati Víztároló. 7 km x 1,8 km, illetve 8 km x 2,2 km-nyi kiterjedésük ámulatba ejtő mérnöki ismeretek meglétét bizonyítja. Ilyen bonyolult, nagyszabású vízhálózat megépítéséhez nem elég ezernyi rabszolgát ész és értelem nélkül munkára hajszolni gondolkodó fők hosszan tartó közös munkájára van szükség megteremtéséhez. VII. Jayavarman (1181-1219) egészített ki az angkori víztárolókat a város északi részén épített Neak Pean templomról nevezetes kisebb méretű medencével. A tárolókban összesen 75 millió m3 vizet lehetett felfogni, ami azon túl, hogy elképzelhetetlenül nagy szám, azért is meglepő, mert pusztán a csekély hozamú Siemreap folyó vize táplálta őket. (1)
A keleti víztározóból ma ez látható.
Ami különösen elgondolkodtató a Khmer építészet korai darabjait elnézve, hogy ezek az embereknek milyen ambiciózusak voltak. A fent bemutatott egyik legkorábbi templomnak, Bakongnak a legalsó szintje 700×900 méteres (!!!). Ez után ki gondolta volna, hogy lesz, aki megépíti Angkorvatot, a Föld legnagyobb vallási célú épületét? Csak néhány adat a méreteiről: A 82 hektáros szakrális területet övező kerítés oldalai 1025, illetve 800 méteresek; 5 és fél kilométer hosszú, 190 méter széles árok veszi körül. A vizzel teli árkok az ősóceánt, a falak pedig a földet és a hegyeket szimbolizálják. A két töltésen 14-14 kőlépcső (teljes hosszuk 158 km!) vezet a vízhez, ahol a hívők a rituális tisztálkodást végezték.
Források:
(1) Sánta Gábor: A Khmer építészet
(2) http://hu.wikipedia.org/wiki/Lolei
(3) http://hu.wikipedia.org/wiki/Bakong
