Facekontroll

Itt van néhány kép, amiket nem raktam önálló bejegyzésbe, mert nem lett volna elég tartalmas. Ehelyett ömlesztve mutatom meg.

A lakásunk melletti pláza egyik kinai ggyfüveket áruló boltja:


























Hazai floorballosok kérésére itt van Kenny (bal szél), és két csapattárs.


























Amúgy van egy elég vicces sztorim Kenny-ről. Ő volt az egyik szingapúri (a háromból), aki a finnországi floorball VB után Magyarországra jött három éve nyaralni, innen a kapcsolat. A néhány évvel ezelőtti szingapúri női VB-re készült egy Nike floorballos póló, ami nekem nagyon tetszik, és mivel nincs olyanom, kérdeztem Kenny-t, hogy nem tudna-e szerezni nekem. Erre mondta, hogy megnézi mit tehet, majd egy héttel később mondta, hogy sajnos nem talált olyat, mert anno kicsit keveset nyomtak, és mind elfogyott. "Viszont itt vannak ezek" - és azzal a kezembe nyomott egy zacskót. 3 floorballos póló volt benne, mondta, hogy nekem adja ezeket. Az egyik a 2006-os Asia Floorball Cup hivatalos pólója, a másik az ő csapatuké, a MooseMen-é. A harmadik pedig az ő saját válogatott meze... Nem akartam elfogadni mindet, legalább a válogatott mezt vissza akartam adni, elvégre biztos sokat jelent neki. Mondta, hogy van másik, és tényleg nekem adja. Igy hát boldog tulajdonosa lettem ezeknek is. Hehe.

Itt pedig Arland, ő is üdvözli a magyar floorballos lányokat:


































Más: Mégegyszer köszönet Kurkó Gyulának, amiért segitett kapcsolati tőkéjével. Rajta keresztül vettem fel a kapcsolatot Krisztával és Zsuzsival, akik a kezdetektől fogva annyit segitettek nekem, amit nem tudom, hogy meg fogok-e tudni valaha hálálni nekik. Szóval ha hazamentem, akkor Gyulának is jövök jópár sörrel... (Egyszer már irtam valami hasonlót, de azt még a blogspot-os időkben az egyik kommentben, amit azóta megszüntettem. Gondoltam ez a legkevesebb, hogy legalább ilyen formában megmaradjon az utókornak.)

A hétvégén voltam egy Comex nevű IT kiállitáson. Sok száz négyzetméteren árulták a különböző termékeket. Extrém, hogy milyen árak vannak itt. A kis kütyük nem sokkal olcsóbbak, mint otthon, de azért az otthoni árak 80-90 %-a már drágának számit itt. A plazmatévék meg monitorok viszont gyakorlatilag féláron vannak. IBM T61-es notebookot is 250-300000 Ft-nak megfelelő összegért adnak, ami baromi jó ár. Kár, hogy még nem sikerült a tőkefelhalmozás, igy nem vettem semmit... Lesz decemberben is egy hasonló expo, addigra majd megpróbálok spórolni.


























Ennyi embert rég láttam egy helyen... Talán Speak koncertje mozgathatott meg ennyi fiatalt otthon.


























Ez pedig a kilátás a munkahelyem tetejéről. A képen a szingapúri kikötő-komplexum egyik darabja látható.

Szingapúr lankáit hajdan esőerdő boritotta. Ma már csak egy helyen található meg az eredeti első tipusú esőerdő, a Bukit Timah Nemzeti Parkban. A sziget többi részét beépitették, vagy pedig második tipusú esőerdő alakult ki rajta.

Ennyire szép városban még nem voltam. Az autópályák olyanok, mintha egy zöld alagútban menne az ember. Mindenhol virágok, orchideák, parkok... Demszky urunk itt asszem átértékelné az eddigi munkásságát, és a látvány biciklizések helyett lemondana... Na de vissza a természethez.

Lakótársam, Péter kérdezte a minap, hogy mit csinálok másnap hajnalban. Azt mondja, tud egy jó programot: menjünk el fát ültetni. Gondoltam milyen szép, nemes gesztus, meg itt is marad belőlem valami, miután hazamegyek... Menjünk.

A múlt hétvégi kuala lumpuri kiruccanásunk éjszakai élettel kapcsolatos élményeit el se mondtam, igy most következzenek ezek - immáron kép nélkül. Szombaton egész napos mászkálás után gondoltuk elmegyünk egy talpmasszázsra, és csak utána megyünk bulizni valamelyik helyi diszkóba.

Vacsora meg átöltözés után kb éjfélre értünk a turista negyed azon részébe, ahol a masszőr-szalonok vannak. Biztos van messzebb is, de a maláj közbiztonságról szóló rémhirek után inkább maradtunk a turista negyedben. Utcán állnak a helyiek, és invitálják a fehéreket. Volt, aki egyből a közepébe vágott: "You want girl? Ladyboy? Boy?" Mi viszont szimpla talpmasszázst akartunk, hát továbbálltunk.

A masszázs árát is felnyomták a köcsög nyugati turisták, akik megint csak abba gondolnak bele, hogy mennyivel olcsóbb ez, mint otthon. 25 ringgitet kértek egységesen mindenhol fél óra talpmasszázsért, az kb 1300 Ft, egy kisebb vagyon Malajziában. Csóró diákként megpróbáltunk mindent bevetni az árak lefaragása érdekében, de kevés sikerrel jártunk. Mondtuk, hogy 2 házzal arrébb 15-öt mondtak, meg szegény kelet-európai diákok vagyunk... El is indultunk tovább, de ez se hatotta meg őket, pedig ez mindig működni szokott.

Aztán már elegünk volt, odamentünk egy csávóhoz aki az utcán invitálta a jónépet a szalonba, hogy akkor négyen lennénk, 4 hely kéne egymás mellett, talpmasszázs fél órára szigorúan nőktől. Mondta a nem meglepő árat, 25 ringgit fejenként. Ekkor már abba is beletörődtünk (utólag persze megtudtam, hogy 1 órára 20 ringgit szokott lenni a térségben a masszázs, szóval jól lehúztak a malájok megint csak...). Mondta a csávó, hogy minden igy lesz, megalkudtunk, erre aszondja kövessük. Gyanús volt, hogy nem egy rendes igényes belátható hely a masszázsszalon, mint néhány másik az utcában, hanem elindult egy kis ajtó felé, hogy az 1. emeleten van a heky. Hát jó, végülis négyen vagyunk, csak elbirunk velük ha gáz lenne. Belépünk a kis büdös, sötét szobába, függönyök az ágyak körül, gyanús hangok, nlhány leharcolt maláj nő császkál és méreget minket. Emberünk levetette a cipőnket, mi kicsit vonakodva de engedelmeskedtünk. A kognitiv disszonancia redukció ekkor még működött: "biztos jó lesz ez..." Leültünk, és vártunk a nőkre. A fotelek nem is egymás mellett voltak, lábmosónak se hire se hamva, és megjelent egy csávó, hogy akkor egyikünket elkezdi masszirozni. Mondtuk, hogy nem erről volt szó, ő meg beletörődve mondta, hogy ok, a főnök hozza a lányokat. Közben bejött 2 helyi, és az egyetlen valamire való kiscsajt ott előttünk kezdték faggatni, hogy most ráér-e egy kis munkára. A lányka vonakodott, de aztán elvitték egy hátsó szobába... Nem akarom tudni mit kapott ott... Ez volt az a pont, amikor egymásra néztünk, és az addigi bizonytalan "Ne menjünk egy másik helyre?" helyett egy emberként azt mondtunk, hogy "Na húzás innen a fenébe!" Felpattantunk, cipőt fel, rohantunk kifelé, mielőt valaki megpróbál feltartóztatni...

Átmentünk egy másik helyre, ahol egyből a földszinten volt a szalon, be is lehetett látni az utcáról. A biztonságérzetünknek ez határozottan jót tett az előző hely után. Itt is 25 ringgitet kértek, alkudni nem lehetett, de legalább tényleg volt 4 hely egymás mellett, 4 nő, lábmosó, plazmatévén valami focimeccs ment, andalitó zene... A végén még 10 percig még nyakmasszázst is kaptunk. Persze itt is jól lehúztak, de ekkor már mindegy volt.

Ezután mentünk bulizni. A turista negyed szélén, a Petronas tornyok tövében volt néhány igényes hely. Az elsőben jó zene szólt, elindultunk oda, de mikor kicsit közelebb értünk, csak transzfesztiták meg egyértelműen homokosok voltak ott. Gyors hátra arc, és irány a következő hely.

Ekkor már 2:15 volt. "Belépő 35 ringgit." - mondja a szekus az ajtóban. Kérdeztük, hogy meddig vannak nyitva, erre azt mondja 3-ig. Mondtuk, hogy ok, de akkor ne vicceljen, nem fizetünk belépőt 45 percért. Emberünk hajthatatlan volt, igy átmentünk a szomszédba. Az is 3-kor zárt (mint megtudtuk ez egy kormányrendelet, és minden hely bezár ekkor), itt már beengedtek ingyért. Sör akció volt, gyorsan meg is ittunk 2 üveggel, de hamar 3 óra lett, pedig még maradt volna bőven a nép.

Mit csinál ilyenkor az átlag turista a távol Keleten? Hát szerez egy kurvát magának. És tényleg. A német, ausztrál, amerikai sereg elindult a szomszéd utcákba, hogy lezsirozza az éjszaka további részére a programot. A szekus segitett eligazodni: nők jobbra, ladyboyok balra, fiúk kicsit távolabb... Ezek betegek... Nekünk ugyan eszünk ágában sem volt összeszedni valami maláj nőt, de jobb program hiján mi is elindultunk a tömeggel. Megtudtuk, hogy a "Te egy kurva vagy?" kérdés politikailag korrekt verziója az, hogy "Are you from Thailand?" Egy helyivel stricivel elkezdtünk alkudozni csak poénból. 280 ringgitről indult a licit, de a végén már 180ért is adta volna. Amikor mondtuk, hogy bocsi, mennünk kell, akkor hirtelen 150 majd 135 is lett az a 280. A továbbiakat már nem vártuk meg, mentünk inkább vissza a szállásra aludni...

Malájzia muszlim ország, itt a Nemzeti Mecset. Előtte pedig csoportkép.


























A szomszédban a Kuala Lumpuri Egyetem egyik épülete.


























Nőknek ilyen köpenyt kell venni. De legalább bemehetnek... Férfiaknak elég a hosszú ruha.


























Cipőt kint kell hagyni, mint minden mecsetnél.


























Hátha elhiszik, hogy muszlim vagyok, és beengednek a belső térbe is... Sajna nem vették be.


























Ide csak muzulmánok léphetnek be.


























Kilátás a mecsetből, távolban a KL torony.
 

























A mecset melletti tér. Ezen a környéken legalább rend van meg tisztaság.


























A régi vasútállomás, még a gyarmati időkben épült.


























Belülről igy néz ki. Asszem itt találkozott Sean Connery és Catherine Zeta-Jones a Brilliáns csapda végén. Majd ha lesz alkalmam megnézem mégegyszer a filmet.


























KL metró.


























Ez is.


























Ez pedig már Chinatown, az igazi kinai piac.


























Hát persze, hogy mind eredeti...

































Persze, hogy ezek is... "Come, come, my friend... See,: golden Rolex. Just for you. Price usually 200 ringgit, for you, I give for 150? Oh, don't go away! 120. Hey, 80! Alright, 55, but that is the last price, really..." Aztán persze ha 40-et kapna érte, akkor is örülne, mint majom a farkának, mert sikerült eladnia 100-szoros áron egy gagyi órát.


























Kinai negyed. Volt itt minden. Játékok, filmek, órák, ruhák, cipők, szórakoztató elektronika... Minden egyenesen kinából, a nyugati turisták miatt viszont extrém magas áron adták a termékeket. Amúgy 1-1 ruha megdöbbentően hasonló volt az eredetihet. Hogy 2 mosás után is igaz-e ez, azt nem tudom, mert nem vettem semmit.


























2. nap rájöttünk, hogy mi okozza a borzalmas szagot KL-ban. Hát, hogy a csatornafedő az egy rács. 3 méterenként van nyilás, néha csak egy árok. Kellemes.

































Esti körkép.


























Itt található Dél-kelet Ázsia legnagyobb bevásárlóközpontja. Kb 10-12 emelet, hatalmas alapterület. Ja, és van benlül egy vidámpark is...

Meg egy kisebb bowling pálya.


























Persze, hogy bementünk. Napijegy 30 ringgit, korlátlan használat. Miután 6-szor mentünk egymás után a hullámvasúton (2-szer fordul körbe), átmentünk dodzsemezni mig ki nem dobtak.

Kuala Lumpurban 2 hires torony van, a korábban már bemutatott, ingyenesen látogatható Petronas tornyok és a 421 m magas KL torony. Ide már kellett belépőt fizetni, de megérte, mert nagyon szép kilátás van az egész városra.

































Látni a Petronas tornyokat, a távoli lakótelepeket és a maláj őserdővel boritott hegyeket.



























Városkép.


























A liftekre várakozva az aulában ez az üveg muqarnas (iszlám épitészeti elem) fogadja a látogatókat. Iráni kézművesek műve.


























50 ringgittért (kb 2600 Ft) fel lehet menni a legtetejére, ahol nincs üveg az ember és a 421 méter mélység között. Ha van az embernek megfelelő felszerelése, akkor basejump-olhat is, mint azt a sok ausztrál turista tette.

Lezárult a legutóbbi szavazás, az alábbi eredmények születtek:

Részt vennél gyógyszerkisérletben 100.000 Ft-ért?

Persze!  16% (5 votes)

Kevesebbért is!  0% (0 votes)

Ennyiért biztosan nem!  32% (10 votes)

Semmi pénzért!  48% (15 votes)

Még fizetnék is érte!  3% (1 votes)

Összesen 31 fő voksolt, túlnyomó többségük ennyi pénzért biztosan nem vállaná a gyógyszerkisérletben való részvételt (bár a konkrét kisérlet részleteitől nagyon sok függhet). Volt 1 fő, aki viszont még fizetne is érte, azzal szivesen elbeszélgetnék, bár gondolom nem kell komolyan venni a voksát.

Az új szavazás már elérhető a menük között.

Kuala Lumpuri kirándulásunk második napján reggel megszereztük a jegyeinket a Petronas tornyokba, mivel csak a délutánra szóltak, igy közben pedig elmentünk a Batu barlangokhoz. Ez egy hindu zarándokhely Kuala Lumpur külvárosában, ekkora giccsparádét ritkán lát fehér ember, egészen balkáni hangulat uralkodik a helyen. A barlangokhoz automata gyorsvasúttal, majd taxival jutottunk ki.

Kuala Lumpurban fehér emberként esélytelen 5-10-szeres árnál jobban hozzájutni akármihez. A taxis 500 méteres távra is lazán azt mondja, hogy 20 Ringit, ami kb 1000 Ft. Ha azt is hozzávesszük, hogy itt a legolcsóbb a taxi a Földön, akkor ez különösen pofátlan. Az egyiktől megtudtuk, hogy gázzal mennek a helyi taxik, 8 Ringgit-ből teletankolják a kocsit, és ezzel kb 120 km-t tudnak megtenni. Ha kicsit nagyobb nyomaték kell, akkor átvált a motor benzinre, de általában elég a gáz. Ennek fényében tényleg nagyon durva árakat kértek. Taxi órát egyszer sikerült bekapcsoltatni a 15-20 taxi utunk közül, akkor kb harmad annyit fizettünk, mintha a legjobb lealkudott árral mentünk volna. A többi egyszerűen nem nyomta be a taxiórát. Ha ragaszkodtunk hozzá, akkor lényegében lekurvaanyáztak minket, majd elhajtottak nyugati tehetősebb turistákat keresni. Sajnos a legtöbb nyugati átszámol mindent euróba meg dollárba, és megörül, hogy milyen olcsó minden, de abba már nem gondolnak bele, hogy igy is 100-szoros árat kérnek egyes dolgokért... És sajnos a helyiek ezt ki is hasznlják, mi pedig vagy alkalmazkodunk a helyi viszonyokhoz, vagy elhajtanak a pofátlan malájok.

Szóval a gyorsvasút:




Bejárat a zarándokhelyre:



























Lord Murugan (akárki legyen is ő) 42,7 méteres szobrát 2006 januárjában adták át. A barlangokhoz 273 lépcsőn lehet feljutni.

































Aranyos...


























A barlang belülről.



Giccsparádé a barlangokban, az otthoni gusztustalan kertitörpékre emlékeztetnek...











Na ez se gyenge...

























Na ez vajon mi?

























A harcos Shiva, egyszer a saját fiát, Ganesha-t is lefejezte a hindu mitológia szerint, majd mikor észhez tért, akkor az első szembejövő élőlényt, egy elefántot is megszabaditotta a kobakjától, és azt tette a fia nyakára. A képen Shiva, és felesége, Parvati.

























Ajándéktárgyak.


























A helyen szabadon kószálnak az éhenkórász majmok.


Banánt nekik.

































Majoooom!!


























Családi idill.




Majmok játszanak.

A majmok is csak emberek.


























Dobozos üditőt isznak...


























Játszanak...

























Bámészkodnak...


























Kurkásznak...


























Nem zavartatják magukat az ember közelsége miatt.


























Hát igen... Érdemes megfigyelni a technikáját.

Kulala Lumpur egyetlen normális turista látványossága, ami miatt egyáltalán eljöttünk erre a helyre, a Petronas ikertornyok. 452 méteres magasságával hirdeti a maláj nemzeti olajmulti, a Petronas diadalát. 1998-ban nyitották meg, és 2004-ig viselte a Föld legmagasabb épülete cimet. Azóta a japók meg az arabok is lenyomták, de azért még mindig ott van a szeren. A tornyokba ingyenes a bejutás, de sajnos csak a tornyokat összekötő hidra lehet felmenni. A jegyeket reggel kezdik el osztani, és érkezési sorrendben juthat hozzá a nagyérdemű. Mi fél órával a pénztár nyitása után értünk oda, de már csak délután fél 5-re kaptunk időpontot. Itt a sor:

































Amig a liftre vártunk, egy szépen kialakitott szobában okitottak minket a muszlim művészetek és a csúcstechnológia összefonódásáról, ami végül a tornyokat eredményezte. Malajzia nemzeti vallása a muzulmán, igy ez mindenhol visszaköszön. Legalább nem kell becsapódó utasszállitó gépektől tartaniuk...


























Kis bemutató, hogy a tornyok hogy viselkednek villámlás esetén.


Ez pedig már a hid.


Meg ez is.


























A tornyok körül egy hatalmas parkot alakitottak ki, vannak szép trópusi növények meg szökőkutak. Ez azon kevés helyek egyike volt a városban, ahol nem kerülgetett minket a hányinger a bűztől meg a mocsoktól. Ime:


Hű, de művészi.


 






























A vörös babmusz állitólag szerencsét hoz.


























Csadoros nők, rövidnadrágos férfiak. Muszlim harmónia.


























Este is visszamentünk a tornyokhoz:


























Ez jó háttérkép lesz:
 

























Folyt köv...

Szingapúrban sokan óva intettek Kuala Lumpurtól (KL), hogy nincs ott semmi, amit érdemes lenne megnézni, csak a Petronas tornyok. De ha már egyszer fél évet vagyok itt, Dél-Kelet Ázsiában, akkor csak átmegyek Malajzia fővárosába - gondoltam én. Ha valaki itt jár a környéken, és a között kell választania, hogy KL-ba menjen, vagy bárhova máshova, akkor látatlanban nyugodt szivvel a máshova-t javaslom.

Felkerekedtünk 3 európai cserediákkal (Ádám - magyar, Lutz - német, Lauri - finn), és péntek délután átbuszoztunk a maláj központba. Úgy tudtuk, hogy óránként indulnak buszok, ám mikor 2 után odaértünk az állomásra kiderült, hogy a busz út 5-6 órás, és a legközelebbi busz csak 5kor indul. Kicsit rosszul érintett, hogy a "nem túl ragyogó" közbiztonságáról hires KL-be kb 11-kor fogunk megérkezni úgy, hogy azt se tudjuk hol van a szállásunk, de hát nem volt mit tenni, megvártuk a buszt, és elmentünk vele.

Határon semmi extra, szokásos rutin vizsgálatok, passziánszozó hivatalnokok...







 
A busz megállt este az országút mellett, és első maláj élményünk egy elképesztően igénytelen, piszkos büdös útszéli food court / pihenő volt. Mivel nagyon éhesek voltunk, nem volt más választás, kiválasztottuk a legigényesebbnek tűnő pultot, és megvacsoráztunk.


























A busz út további részében aludtunk kicsit, de nem sok sikerrel. Mikor a városba értünk legalább megláttuk a Petronas tornyok kivilágitott csúcsait, és ez kicsit visszaadta az életkedvünket.





 
Persze ez csak átmeneti lelkesedés volt, nemsokára ismét elborzadtunk a PuduRaya állomástól. Otthon is vannak ilyen helyek, amiknek az igénytelensége a mindennapok rutnijában fel se tűnik. Ha direkt figyeli az ember, és megpróbál turistaként végigmenni Kőbánya-Kispest vagy Kelenföld állomásokon, ott is hasonló élményben lehet része, mint ez volt, de ez talán még azokat is alulmúlta. A képek nem adják vissza a zajt, bűzt az egész hely légkörét...



























Arcomra fagyott a mosoly...





 
Utcai árusok a gagyi utánzatokkal próbálják lehúzni a turistákat.


 

Szállást még Szingapúrban foglaltunk, és igyekeztünk minél hamarabb elérni. Tudtuk, hogy közel van, igy nem fogtunk taxit, hanem sétáltunk a kivilágitott utcákon. Végül 30 perc kóválygás után elértünk a guest house-ba, ahol közölték, hogy nem érkezett meg a foglalásunk, és sajnos nincs üres szobájuk. Király. Éjjel fél 1, mindenki úgy méreget minket az utcán, mintha a szerveinkre pályáznának, és szállásunk sincs... Elkezdtük végignézni az utcában található vendégházakat, de mind tele volt. Végül arra jutottunk, hogy ha nem találunk sehol semmit, akkor egyszerűen bulizunk reggelig valami turista-helyen, és másnap nappal talán több szerencsével találunk egy szobát. Az utolsó vendégháznál mégis kegyes volt a sors, és találtunk egy 4 személyes kiadó szobát, amibe be is költöztünk. Mivel nem voltunk álmosak, visszamentünk a "turista negyedbe". Minden sarkon "masszázs"-t akartak adni, de volt nem is egy, aki nem köntörfalazott: "You want girl? Boy? Ladyboy?"


























Na itt mit találna a KÖJÁL?



 
Megéheztünk a nagy izgalmakra, és egy viszonylag kultúráltnak tűnő helyen megvacsoráztunk, de valószinűleg 10-szeresét fizettük annak, amit normál esetben kértek volna... Ez van. Itt a fehéreket diszkriminálják.


 
Na ez itt kérem szépen a mosogató. Nem vicc.


 

Ez pedig a fagyasztó, ahol a halat tárolják. Ez se vicc... ezek után 2 napig McDonalds-ban ettünk, de azt hiszem ezt nem rója majd senki fel nekünk...




Folyt köv...

Szingapúrban található a Föld legnagyobb édesvizi teknős gyújteménye. Ez a múzeum is a Chinese Gardens-ben található, nyugat Szingapúrban. Több, mint ezer élő teknősük van, és kb 3500 teknősökkel kapcsolatos tárgyuk, ami Guinness rekord is:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Itt vannak a vitrinek a sok kis teknősös relikviával. A fekete pólóban pedig Lutz, a német cserediák, aki azt hitte, hogy Magyarországon még mindig kommunizmus van... Ennyit a magyar-német kapcsolatokról és a német oktatásról.

Gruppen:

 Kigyónyakú teknős:

 

Szárazföldi teknősök:

 

Fajtalankodnak:





Vicces a feje:

 

Ennek még viccesebb:

 

Pagoda, Gergő, Ádám.

 

A vörösfülű ékszerteknőst a fehér telepesek hozták be, és annyira elszaporodtak, hogy az őshonos teknős fajokat a kipusztulás szélére sodorták. Emiatt ha valaki meg akar szabadulni a vörösfülű teknősétől, csak el kell hoznia ide, innentől kezdve a múzeum gondját viseli.

Na mi lett a sorsa vajon?


























Támadnak a teknősök:

Múlt hétvégi programként elmentem néhány itteni magyar cserediákkal a Kinai Kert-be. Ez egy nagy park Szingapúr nyugati részén. Szépen kialakitott, rendezett környék, sokszor szoktak itt tartani rendezvényeket is. Állitólag kedvelt hely a mennyegző utáni fényképek elkészitéséhez, bár mi most egyet se láttunk.


Egy ilyen kinai pagoda fogadja a szigetre lépőket, sajnos a tetejére nem tudtunk felmenni.

































A jó öreg Konfuciusz, talán a leghiresebb kinai.

































Ezekre viszont fel lehetett menni.









  
Kinai lampionok.

































Biztos igy van, akármit jelentsen is.


























Lampionok a tóparton.


























Volt itt egy nagyon hangulatos kis bonsai-kert. Viszonylag nagyra nőtt bonsai fákkal, meg szép pagodákkal. Egy ilyet el tudnék fogadni a kertembe...








   
Ez még mindig az.


























Kilátó.











 





















Körkép a bonsai kertben.


Hát igen... Három modell lánykát fotóztak hevesen, mi is bekapcsolódtunk a sorba.



 

Szombaton miután végeztem az Ázsiai Civilizációk Múzeummal elállt az eső, igy elmentem az Arab street-re körülnézni. Van néhány mecset a környéken, de turistáknak már nem lehetett bemenni. A bazársor ugyanakkor pont a külföldieket célozta meg.

Szőnyegárusok:



 





























Selyem áruk:

Arab street:

Mecsetbe belépés csak lábbeli nélkül, még a lábat is ajánlatos megmosni előtte.