Facekontroll

Most vagy 4 napig nem jelentkeztem, de azt hiszem jobb is, mert abban nem lett volna köszönet. Ilyen depressziós még nem hiszem, hogy voltam. Így visszagondolva nem tűnik olyan vészesnek, ami történt, hiszen számíthattam volna mindenre, de felkészületlenül átélni nagyon demoralizáló volt. Akit nem érdekel ez a rész, az lépjen tovább a képekhez, az könnyebben emészthető, szórakoztatóbb, és gyorsabb is átfutni.

A dolog úgy kezdődött, hogy korábban kint tanult magyaroktól hallottam, hogy hogyan is néz ki a lakás keresés itt: az ember kijön, vesz egy Straits Times-t (helyi újság), és a hirdetéseket végignézve kiválasztja a legjobbat, és legkésőb másnap beköltözik. Én ezt készpénznek vettem, ami hiba volt. Kollégiumot sajnos nem kaptam, mert nem az egyetemen tanulok, hanem egy másik intézetnél dolgozom. A lakás piacon elég kellemetlen változások történtek. Az ingatlan árak általában mennek fel a gazdasági növekesés miatt, ami még érthető is. Amire azonban nem készített fel senki, az a kínai naptár, és a kínaiak babonája. 18 éve ugyanis a sárkány éve volt, ami azt jelenti, hogy a kis sárga barátaink ilyenkor akarnak gyereket csinálni, mert az jó. Babonás népek ezek, így sikerült is kb másfélszer annyi kis kínait szabadítaniuk a világra, mint normális időkben. Ez csomó területen érezteti a hatását, például az egyetemek környéki lakáspiac telítettségén is. Lényeg a lényeg, hogy én 1-2 napra készültem Zsuzsi és Kriszta terhére lenni, amiből szép lassan 3,4 majd 5 nap lett. A végén már turistáskodni se mentem sehova, csak kétségbeesetten hívogattam a embereket, bújtam a hirdetéseket, olvastam az internetet. Beszéltem vagy 5 ingatlan ügynökkel is, de egyik se talált megfelelő szobát. Mindenkit megkerestem ismerőseim közül, akiről tudtam, hogy bármi köze van Szingapúrhoz. Még néhány IWIW-es embert is megkörnyékeztem, hátha tudnak segíteni. (Az egyik kedvesen visszaírt, hogy ő még soha nem volt Szingapúrban, de akkor most átköltözik máshova...) Végül valakinek a valakije volt már itt kint egy kedves kínai családnál, akik nem mindennapi kínai nevet adták fiuknak. Így találkoztam Ivánnal, és elkezdődtek jóra fordulni a dolgok.

Kétségbeesésemben felhívtam, hátha tud segíteni. Kérdezte, hogy hol vagyok. Elmondtam neki a címet, majd kérdezte ráérek-e most. Nem volt jobb dolgom, így igent mondtam, mire kiderült, hogy épp a szomszéd utcában van, így felvett és elvitt kocsival a belvárosba. Pont van egy szoba, amit kiadna a családja elég jó áron, ő szeptemberben Párizsba megy tanulni fél évet, és pont akkor jön vissza, amikor én mennék el innen, így keresve se találnának nálam jobb albérlőt. Van medence, kosárlabda-, tollas-, futó- és bicikli pálya a házuknál, anyukája még főzne meg mosna is, és az elképesztően alacsony 350 SGD-os havi bérleti díj is kecsegtető. A probléma, hogy csak augusztus 5-én szabadul fel a szoba (ez a kisebb gond), valamint elég messze van az egyetemtől a lakás, de most már kb mindegy. Van egy másik bérlő is, ő már náluk lakik, ő Mike egy cseh IT cég vezetője, aki itt próbál terjeszkedni. Abban maradtunk, hogy ha nem találok jobbat, akkor 5-én beköltözöm hozzájuk. Este elmentünk velük sushit enni, meg megmutatta a belvárost:






































Augusztus 9-én lesz nagy népi hurrá, ekkor van az itteni augusztus 20-a. Aznap este volt a jeles esemény főpróbája, ezek a kínaiak meg még a tüzijáték egy részét is elpróbálták.

































Közben kiderült, hogy itt van még két magyar srác, akik szállást keresnek, így hárman akár egy kisebb lakást is kivehetünk, amire nagyobb esély van, mint egyedül találni szobát.

A lányoktól már el akartam menni, mert eleget voltam a nyakukon. Amúgy itt laknak:

















Ez meg a szomszéd ház, ahol látszik, hogy meleg is tud itt lenni:





























Szóval a lányoktól már el akartam menni, így felhívtam Pault-t, hogy áll-e még az ajánlata, amit néhány nappal előzőleg mondott: kedvesen felajánlotta, hogy ha gond lenne, lakhatok nála egy darabig. Paul amúgy egy kedves ausztrál srác, egy bár-t vezet az itteni szórakozó negyedben, Krisztina barátja, és nagyon jó lakása van. Most már onnan írok, ma költöztem át.

Úgy tűnik így megoldódott a lakás kérdés. Utólag nem volt vészes (persze még nincs teljesen vége), de amikor felkészületlenül bizonytalanságban kell lenned napokig, egyre romló kilátásokkal, közben szinte végig esik az eső, napot egy percre nem látod, az el tudja venni az életkedved. Közben amúgy nem engedtek bankszámlát nyitni, a kezdeti honvágy teljes súlyával rámnehezedett, szóval jó már túllenni ezen a pár napon. Közben turistáskodtam kicsit, voltam a Botanikus kertben, láttam rengeteg fura növényt, de erről majd később írok. Csináltam sok képet is, majd idővel azok is megjelennek itt.

Bal oldali közlekedés:


















Ilyen nálunk miért nincs a metró állomások mellett?

































Kis kínaiak félnek az esőtől:

Megint egy nap. Tegnap reggel - délután 2-kor keltem, de kiszámoltam nagy matek tudásommal, hogy otthon az valójában reggel 8, szóval nem is rossz. Ha pedig azt is hozzávesszük, hogy este 4kor feküdtem (otthon este 10), az tényleg egész jó. Pár napon belül remélem átszokok az itteni időszámításra.

Szóval. Miután felkeltem megjelent Lionel az irodaként is funkcionáló lakásban. Vicces ember, ausztrál akcentussal. A legtöbb itteni fehér amúgy ausztrál, ide jönnek szerencsét próbálni. Elhívott kajálni 2 perc ismeretség után. Elkocsikáztunk 2 sarkot, majd megmutatta a házat, ahova "örömöt szerezni" szokott járni. Közben a kis kifőzdében a Chicken Rice-t csomagolták a szorgos kis kínaiak. Ez nem túl átsütött csirkehús, sok rizs, zöldség, csípős és szójaszósz. Míg a kajára vártunk tilosban parkoltunk, mellettünk pedig két rendőr állt. Kérdeztem, hogy ez nam gond-e, de nemleges választ adott. Mondta, hogy nem kell mindent komolyan venni. Lányok utóbb mondták, hogy már többször volt börtönben itt, így azért fenntartással kezelem majd a tanácsait. Azt már megfigyeltem korábban, hogy az emberek itt nem indexelnek kanyarodáskor meg sávváltáskor, nem használják a zebrát gyalogosként, és általában az ilyen kis szabályokkal nem nagyon törődnek. Drog mondjuk tényleg nincs, azt komolyan veszi mindenki, de minden más olyan, mint egy rendes országban. Ha azt akarnak, akkor átmennek valamelyik kevésbé szigorú országba a környéken. Azért az itteni viszonyok is enyhülnek, például épp most folyik 2 kaszinó építése, ami korábban tiltott volt. 20-30 év múlva lehet, hogy a halálbüntetést is eltörlik.

Tegnap első utam a Sim Lim Tower-be vezetett. Ez a kockák fellegvára. Mindent lehet kapni, amiben tranzisztor van, és minden kb 0.8-0.9-szer annyiba kerül, mint bárhol máshol. Nintendo Wii-t pl 350 SGD-ért (kb 40000 Ft) lehet kapni, PSP-t mindenestül 260 SGD (kb 32000 Ft). Vettem fényképeőt, webkamerát, meg telefont. Árak nincsenek kiírva semmihez, mindent kérdezni meg alkudni kell. Az első árnál általában 10%-kal olcsóbban meg lehet kapni a dolgokat.

Elmondtam Zsuzsinak és Krisztának, hogy mennyi ösztöndíjam lesz (800 SGD ~ 110000 Ft), majdnem elájultak, hogy ez mekkora szemétség. Meg hogy ebből nem lehet megélni. Egyből kitalálták, hogy majd szereznek 1-1 hétvégére valami munkát rendezvényeken, és akkor nem kopik fel az állam. Azzal tisztában voltam, hogy nem itt fogok meggazdagodni, de legalábbis nem most. Azért ha az ember nem él olyan mozgalmas életet, mint ők, akkor vígan ki lehet jönni ebből a pénzből is. Elég sokat járnak bulizni, csak taxival utaznak, és cigiznek. Szingapúrban egy sörért 1200 Ft-nak megfelelő összeget kérnek, egy pohár bor 2000 Ft. Egy doboz cigi szép rákos tüdős képekkel a borítón kb 1500 Ft, taxi pedig kb mint otthon. Lényeg a lényeg, hogy annyira nem rossz azért a helyzet.

Most irány reggelizni, bejelentkezni a nagykövetségre és szerezni egy lakást. Remélem legközelebb már onnan írhatok.

Addig is itt van Charlie, a hiperaktív kiskutya:

















Egy német lány valamint Kriszta a háttérben:

















Ha lesz rendes netem, akkor csinálok majd több képet is, de szakadozó wlan mellett ezeket feltölteni is egy hőstettnek minősül.

Mostmár kintről írok. Ha valaki egy dolgot fogad meg abból a sok zagyvaságból, amit ide írkálok, az a következő legyen: ha hosszú időre mész külföldre, akkor fél nappal a géped indulása előtt ess haza valami nyaralásból, majd gyorsan pakolj össze, és húzz el otthonról, mielőtt a rokonok és barátok elárasztanak a szeretetükkel.

Én sajnos nem így tettem, így minden napra jutott valami kedves gesztus ismerőseim, rokonaim, barátaim részéről. Annyi szeretettel halmozott el mindenki, amit alig lehetett megemészteni. Amúgy is nehéz elmenni otthonról viszonylag hosszú időre, nem kell még néhány napnyi gyászhangulattal tetézni a dolgot. Arról nem is beszélve, hogy ez a fél év olyan gyorsan el fog repülni, mint az európai fecske. Vagy az afrikai?

Lényeg a lényeg, hogy szeretteim öleléséből kiszakítva magamat megrohamoztam a ferhegyi vámosokat és határőröket, akikkel sikeresen vettem fel a harcot, és beengedtek a budapesti vámmentes boltok világába. Szerencsémre vettem egy angol nyalvű Harry Pottert indulás előtt, így lektötte a mugli figyelmemet az olvasás, és nem tudtam a hátrahagyott dolgok miatt bánkódni. Mire észbe kaptam már videon néztem a gépről a biztonsági utasításokat a Boeing 737-esen. Pár órával később párizsi repterek közül végre valahára a Charles de Gaulle-on is megfordultam egy átszállás erejéig, és hamar az Air France 767-esén tértem magamhoz. Irány a távol Kelet. Finom normandiai joghurtot és Presidente camambert-et osztottak a szokáos mű-kaják mellé, aztán alvás 10 órán át. A reggelit már a malaj táj felett fogyasztottuk, miközben mindenki a saját kis monitorán bámulta a filmeket, játékokat, reklámokat vagy repülési adatokat térképekkel fűszerezve. Végül hamarosan landoltunk is a singapúri nemzetközi reptéren.

Az időjárás miatt sokan óva intettek, de sokkal tűrhetőbb volt a helyi idő szerint 19:00 órakor tapasztalt 24 fok 100%-os párával, mint az otthoni 42 fok. Az itteni órák amúgy +6-ot mutatnak az otthoniakhoz képest. Remélem napközben se lesz nagyon elviselhetetlen a meleg meg a pára. De vissza a Földre. Gyors passport controll, taxi szerzés majd irány az átmeneti lakhelyem: St Thomas 11. A taxis szerencsére tudja hol van, nem nekem kell navigálni. 20 perc múlva már éjszakai sötétben lépek ki a soha nem látott épület előtt, ahol egy papír fogad: "Szia Gergő, jó helyen vagy, ha nem vagyok itthon, akkor hívj fel, amúgy használd az erkélyt, Kriszta" A levél Laczkó Krisztától származik, a világot megjárt modell lánytól, aki most egy szingapúri rendezvény szervező céggel próbál szerencsét.

10 perc után igazi lekerekített kocka módjára hackelek magamnak wlan-t a 30-40 elérhető hálózat egyikén, majd hamarosan megérkeik Kriszta is Doug nevű régi brit-thai barátjával, és elmegyünk vacsorázni. Egyből bele a mély vízbe. A 2 utcára található kis éttermek közül Kriszta és Doug egy thai-t választ ki, én meg egykedvű halálraítélt módjára követem őket. Kötél, vagy golyó, nekem mindegy... A vacsora kellemes meglepetés. A 10-12 tányéron ugyan nem mindig tudom, hogy milyen lény földi maradványai pihennek, de minden finom, így kellemesen fejezzük be az étkezést. Nem voltam éhes, mégis én ettem a legtöbbet :) Sikerült felismernem polipot, rákot, bambuszrügyet, csirkét, disznót, grapefruitot és kókuszt a forgatagban, a többi rejtély maradt. Szingapúr állam kabala állata a tigris, ez a sörön is meglátszik: Tiger bier-t ittunk, ami egész jó.

Átmeneti lakótársaim Kriszta mellett, a szintén modell múlttal rendelkező Zsuzsi, barátja, a vicces Lennie - ők hárman alkotják a rendezvény szervező céget. Itt van még Charlie a hiperaktív kiskutya és Kravitz, a gekkó-fogó cica. Na meg az a néhány gekkó, akiket még nem kapott el, és a lakásban szétszóródva várják elkerülhetetlen sorsukat. Ez van, otthon pintyeket hoz a cica, itt gekkót.

Igyekszem mihamarabb beszerezni egy fényképezőt, egy webkamerát, egy itteni telefont, egy biciklit, nyitni egy bankszámlát, véglegesíteni a vízumomat és nem utolsó sorban lakást szerezni. El is indulok szerencsét próbálni most, hogy átaludtam az egész délelőttöt. Ha bármelyik fronton áttöröm az ellenség vonalait, akkor itt jelzem. Addig is jó muzsika:

Az idei VOLT fesztivál ismét igen jóra sikeredett. Bár a soproni Lővéreket már tavaly kinőtte a rendezvény, az első két napi eső miatt reménykedhettünk, mi, bérletesek, hogy a napijegyesek inkább otthon maradnak. Aztán sajnos a jó időről szóló hírek, a hétvége, a Prodigy, Korn levonzották a pöstieket. Hiába kértek 280 jó magyar Forintot egy Soproni sörért (pár kilométerre a gyártól), 400-at egy pizzaszeletért, 600-at 10 dkg hekkért, hiába az estére elviselhetetlen mobil wc-k hada, a sok emo csak lejött.

Az, hogy voltak szervezési hiányosságok, tapló kétajtós szekrények, egy ekkora rendezvénynél sajnos velejáró. De hogy hogy sikerült a belga titánt, Jean-Claude Van Damme-ot felvenni biztonsági őrnek, hogy a nagyszínpadot őrizze, az örök rejtély marad. Íme a bizonyíték:

































Összehasonlításul egy korábbi fotója még a színészi karrierje idejéből:


 














Az biztos, hogy csak Magyarországon, ezen a sokszor észak-balkáni helyen fordulhatott elő, hogy a beregisztrált VOLT klub tagok lassabban kapták meg a jegyüket, mint a halandók. A 6 ablakból 1 szolgálta ki a klub tagokat, ahol ráadásul a számítógép is bedöglött. A normál jegyesek meg vígan választhattak a maradék 5 pult közül, hogy tovább folytassák az esőben, sárban tapicskolást a motozásig.

Hogy mégis pozitív csengése legyen a bejegyzésnek, itt vannak a VOLT idei legkifinomultabb fellépői. Sajnos a koncertjükkor még józanodtam a sátorban, de jövőre mindenképp megnézem őket:



És a hozzá tartozó szöveg.

És ha már fesztválról volt szó, akkor itt jegyzem meg, hogy a Szegedi Ifjúsági Napokon kötelező a megjelenés. Én "sajnos" a világ másik felén leszek, de ha nem így lenne, akkor megnézném Apollo 440-t, Kosheen-t, Freestylers-t és a többi fenomenális előadót.

Ígértem, beszámolok róla, hogy miken kell átesni, hogy az ember Szingapúrba mehessen dolgozni. Hát akkor elérkezett az igazság pillanata. Retina szken meg ujjlenyomat minta vétel még nincs a végeláthatatlan kérdőívek meg formanyomtatványok között, de azért itt is megdolgoztatják az embert a pénzéért.

Az volt a legrosszabb, hogy nem tudtam, mikor is lesz vége a folyamatnak, ezt többszöri rákérdezésemre sem válaszolták meg. A kinti HR-es mindig csak újabb kitölteni valóval lepett meg általában 2-3 hét hallgatás után. Közben meg szentségeltem, hogy mégis mikor vegyem meg a repülő jegyet, mikor oltassam be magam, mikor kezdjek szállás után nézni, kinti ismerősöket keresgélni... Meg persze mikortól újságoljam lelkesen ismerőseimnek, hogy megyek Szingapúrba?

Akkor nézzük az elejéről. Az egész úgy indult, hogy egyik kedves egyetemi oktatóm, az azóta újvilágba költözött ZKL, hatására kerestem módját, hogy Szingapúrba mehessek egyetemi éveim alatt. Eután vettem fel a kapcsolatot egy éve az I2R Infocomm Research Center-rel. Ez a Szingapúri Egyetem (National University of Singapore) egyik félállami finanszírozású kutatóintézete. Ha minden úgy ment volna, ahogy egy éve terveztem, akkor már itthon is lennék, de a szingapúri malmok lassan őrölnek.

Néhány bemutatkozó email után kapcsolatba léptem a kinti HR-essel, aki koordinálta a koránt sem egyszerű folyamatot, melynek végén egy Training Visit Pass-t kaptam. Ezzel a vízummal MSc és PhD hallgatóknak lehet kint kutatni. Első körben bizonyítanom kellett, hogy én MSc képzésben veszek részt. Mivel én még az 5 éves képzésben kezdtem koptatni az informatikai épület padjait, ezért felkerestem a VIK oktatási dékánhelyettesét egy előre megírt angol nyelvű levéllel. Hétfő délután kerestem meg, ekkor láttam meg a szobájára kitűzve, hogy a fogadóideje hétfő koradélután volt. Egy héttel később sikerült is a keze alá tolnom a levelet, amit ő kézségesen alá is írt. Ezt beszkenneltem, és kiküldtem.

Utána kértek még egy igazolást az Egyetemtől, mely szerint a kintlétem alatt nem kapok semmilyen anyagi juttatást a BME-től. Ezt újra megírtam angolul, majd dékánhelyettes úr fogadó órájára ismételten elcammogtam egy előre megírt angol nyelvű levéllel, melyre megint csak aláírás és pecsét került.

Ez után megírtam a kintieknek az eddigi tanulmányi eredményeimet, de az nyilván nem hivatalos változat, úgyhogy majd 10.000 Ft-ért csináltattam egy angol nyelvű BME által elismert másolatot az indexemről. Ennek az átfutása szintén 1-2 hét. Ezt amúgy lehetett volna okosabban is - mint azóta megtudtam. Célszerű saját fordítást csinálni a jegyekről, majd lepecsételtetni valamelyik kedves angol tanárral a nyelvi intézetben, az is egyenértékű.

Közben kínai újév meg egyéb ünnepek miatt hetekre eltűnt a HR-es, így már azt gondoltam nem is lesz semmi a dologból, mégis megyek inkább Erasmussal Finnországba. Aztán nagy sokára küldtek egy szerződést és egy vízum igénylő lapot, melyeket kitöltve vissza kellett juttatnom minden kapcsolódó dokumentummal (érettségiről hiteles másolat, bizonyítványok, nyelvvizsga, dékáni papír, pár fénykép...). A magyar postát ismerve ehhez a DHL szolgáltatásait vettem igénybe. Másnap meg is kapták kint a csomagot, és néhány hét után küldtek egy újabb adag papírt. Ebben volt egy értesítés a Ministry of Manpower-től, hogy jóváhagyták a vízum igénylésemet. Kaptam még egy orvosi formanyomtatványt, melyben az általános egézségügyi vizsgálatok mellett kértek TBC, HIV, hepatitis tesztet is. A vizitdíjak boldog kipengetése után el is készültek a leletek, és a háziorvosom kitöltötte a papírt. Csak úgy mint minden krábbi papírt, ezt is először szkennelve küldtem el nekik emailben. Erre azt mondták, hogy elég lesz személyesen elvinnem.

Kint még el kell mennem a Ministry of Manpower-be, hogy minden dokumentumot személyesen is bemutassak, és az útlevelembe bepecsételjék a vízumomat. Ha nem tetszik nekik, akkor persze meg is tagadhatják az okmányt, de azért remélem erre nem kerül sor. Milyen hülyén jön már ki, hogy mindenkinek azt híreszteltem, kint leszek fél évet?

Juhé. Elindítottam blogomat világmegváltó útjára. Közép távon remélem, hogy fél évi szingapúri tartózkodásom alatt elég lesz ezt frissítgetni, és nem kell majd naponta több órát emailekre válaszolva elbasznom. Hosszabb távon meg meglátjuk. Lényeg a lényeg, ez még csak teszt üzem. Ha majd kicsit több mondanivalóm lesz, akkor szólok is embereknek, hogy olvassák lelkesen. Addigra remélhetőleg csinálok kis designt is, meg interaktivitást. Addig meg indexelje lelkesen soraimat az 1-2 idetévedő bot. Meg amúgy is jobban mutat, ha az archívumban már van 1-2 bejegyzés, és az nem a Lorem Ipsum. Kezdetnek ennyi, majd még indulásom előtt (júli 23-a) leírom, hogy mennyi szopással jár, ha az ember Szingapúrban akar dolgozni.